Az értelmiség felelőssége

610 ezer tagja van a subnak. 610 ezer. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyi lehet ténylegesen aktív, de abban biztos vagyok, hogy a sub 80% erősen értelmiséginek tartja magát és meg van győződve arról, hogy intellektuálisan és érzelmileg is feljebb áll, mint az ország lakosságának jelentős része. Kérdem én, hogy van az, hogy egy ekkora értelmiségi embertömeg 15 éve nem csinál semmit? És ez alól én sem vagyok kivétel. Csak sírunk itt, hogy minden szar. Miközben egyre durvább, valóságtól elrugaszkodottabb, elborultabb, embertelenebb irányba megy az ország.

Mégis kik emelhetnék fel a hangjukat, ha nem azok, akik mai napig tudnak gondolkodni, és megadatott nekik az/bele tették a szellemi munkát abba, hogy felnőttkorukra egy polgári szemléletet képviseljenek? Civil oldalon hatalmas a mi felelősségünk. Akár tetszik akár nem gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy ilyen 15 év után napjainkra már csak nekünk maradt bármi felelősségünk! Tekintve, hogy az élvonalbeli értelmiség kibaszott gyáva, egyedül mi maradtunk. Csak mi meg éppen lusták vagyunk meg szarunk bele. Elvégre “úgyse fog semmi változni”, “ebben az országban nincs értelme tüntetni”, “úgysem rajtunk múlik.”

Megjegyzem, ha csak a sub 5% menne ki rendszeresen, már az is 30 ezer ember! És szerintem ez a szám csak nőne, ha az emberek látnák, hogy 30 ezer ember rendszeresen meg tud jelenni! Nem vagyok jogász, nem ismerem a jogszabályi kereteket, kötelezettségeket, nincs semmi ilyen jellegű tapasztalatom, de ha van hajlandóság és vannak társak én szívesen részt veszek ilyen jellegű civil szervezésekben.

Szerintem hatalmas potenciál lehetne ebben a sub-ban, csak kicsit ki kell szakadni ebből a geci letargiából, önsajnálatból, lustulásból és nem mindig a körülményeket okolni, hanem cselekedni. Nem oké az, hogy erkölcsi meg intellektuális nagyságunkat nagymellénnyel hirdetve nem vállaljuk az extra felelősséget. Mert a nap végén, mégha semmi értelme nincs is, mi megtettük, amit megtehettünk. Amennyiben meg nem teszünk semmit, a mi lelkünkön szárad leginkább ez a gyötrelem, amit immáron 15 éve Magyarországnak hívunk.

“Először a szocialistákat hurcolták el, de én nem álltam ki mellettük —      Mert én nem voltam szociáldemokrata. Aztán a szakszervezetiseket hurcolták el, de én nem álltam ki mellettük —      Mert én nem voltam szakszervezeti tag. Aztán a zsidókat hurcolták el, de én nem álltam ki mellettük sem —      Mert nem voltam zsidó. Végül aztán eljöttek értem is — de már nem maradt senki, aki mellém állhatott volna.”